Átugrottuk a könnyű fandangót
És cigánykereket hánytunk a padlón
Majd tengeribeteg lettem
De a tömeg még többet követelt
A szoba egyre jobban zúgott
És elszállt a mennyezet
Mikor egy újabb italt rendeltünk
A pincér egy egész tálcányit hozott
És így esett, hogy később
Miközben a molnár meséjét hallgattuk
Először csak kísérteties arca
Fehérebbé lett, mint a fal
Az mondta: „Nem létezik magyarázat, és
az igazság nyilvánvaló”
De én csak szemezgettem a kártyáim között
És nem engedtem, hogy ő is
Egy legyen a tizenhat Vesta-szűz közül,
Akik a part felé tartanak
És bár a szemem nyitva volt
Ennyi erővel be is hunyhattam volna
Azt mondta: „Én a parton vagyok otthon”
Pedig valójában a tengeren voltunk
Szóval megragadtam a távcsövét
És e szavakkal kényszerítettem, hogy engedjen nekem: „Te lehetsz a sellő, aki becsapta Neptunuszt „
De ő olyan szomorúan mosolygott rám, hogy
Hirtelen minden haragom elszállt.
Ha a zene a szerelem tápláléka,
Akkor a nevetés annak a királynője
És ahogy nyilvánvaló, ha a hátul van elől
Nyilvánvaló az igazságba rejtett mocsok is
De akkora már a szám minta kartonpapír lenne
Látszott kicsúszni a fejemből
Ezért gyorsan alámerültünk
És megostromoltuk az óceán aljzatát