Roptuk a könnyed fandangot ketten,
Cigánykereket hányunk a táncparketten,
Tengeribeteg lettem,
de a tömeg követelése egybecseng,
A terem egyre harsányabban zeng
Miközben elszállt a mennyezet
Amint rendeltünk még egy piát
A pincér egy rekesznyit letett.
(refrén)
És így volt ez később is,
mikor a molnár mesélte történetét
kezdetben lidérces arca,
a fehérség holtsápadt árnyalatába tért.
Oktalanság – mondta ó-
és az igazság az nyilvánvaló.
De én ámultam-bámultam kártyáimba
És nem hagytam őt
a Veszta-szüzekből hogy egy legyen
Kik parthoz közelednek csendesen
miközben tágra nyíltak szemeim
talán épp akkor végleg összezártak pilláim.
(refrén)
Otthon leszek mikor elhajózol - mondta ő
pedig voltaképp már lebegtünk,
megragadtam a távcsövénél
és kényszerítettem,
hogy belegyezzen, hivatkozván a gyönyörre:
„Te kell légy az a sellő aki elvitte Kháront egy körre”
De ő oly szomorúan mosolygott rám
úgyhogy haragom azonnal rásimult a víztükörre.
(refrén)
Ha a zene az élet tápláléka
Akkor a nevetés a királynéja
Hasonlóképen, ha az eleje a háta
Akkor az érintetlensége igazából a makulája,
Hullámkarton ajkaim ügyesen
Úgy tűnt átcsúsznak a fejemen.
Nyomban elmerültünk szélsebesen
és poklok-poklára kerültünk véglegesen.
(refrén x2)