Azt hiszem most éppen te nevettél utoljára
Bocs, hogy ilyen közönyösnek tűnök
Meg nem figyelek, meg nem érdekel
Valójában semmi keresnivalóm itt
De mivel itt vannak a barátaim
Én is eljöttem velük
De valójában szívesebben lennék otthon, mint itt ebben a szobában
Olyan emberekkel, akiket nem érdeklek
Nem táncolok - Ne kérdezgesd - Nem kell pasi
Úgyhogy visszamehetsz bulizni
Én addig itt leszek - Valahol a sarokban a marihuána felhők alatt
Ezzel az üvöltöző fiúval, akit alig értek
Ettől a zenétől, amit sosem szoktam hallgatni - Nem akarok veled kavarni
Szóval mondd meg a barátaimnak, hogy itt leszek
Itt leszek - Ó, itt, ó itt
Azt kérdezem magamtól, hogy mit keresek itt
Ó itt - Ó itt
És már alig várom, hogy kiszabadulhassunk innen
Elnézést, hogy ilyen közönyösnek tűnök
Ezzel az antiszociálisan pesszimista beütéssel - Általában nem vagyok ilyen
És tudom, hogy csak jót akarsz
És nem zavar az sem, hogy mik a szándékaid
De valójában inkább lógnék valahol a barátaimmal, akikkel olyan zenét hallgatnánk, aminek van üzenete (mint általában)
És megvitatnánk az álmainkat
Hogy hogyan akarjuk leigázni a világot
Úgyhogy elnézést a viselkedésemért. Remélem, hogy megérted
Hogy én itt leszek
Nem pedig a konyhában azzal a lánnyal
Aki folyton kibeszéli a barátnőit
Szóval mondd meg nekik, hogy itt leszek
Amellett a fiú mellett, aki éppen hány, mert
Már nem bírja tovább inni a pohara tartalmát
Ó Istenem, miért is vagyok itt?
Ó, itt, ó itt
Azt kérdezem magamtól, hogy mit keresek itt
Ó itt, Ó itt
És már alig várom, hogy kiszabadulhassunk innen
Órákkal később gyülekező van a hűtőnél
Valami csaj az ellenségeiről beszél
Nincs neki egy sem
Hogy jutottunk idáig
Nem kellett volna idáig jutnom
Úgyhogy majd találkozunk később, mert én a kocsiban leszek, amikor végzel
Zárkózott vagyok és nincs szükségem arra, amit kínálsz
És befejeztem a beszélgetést
Nagyon szomorú, hogy ez a helyzet
Úgyhogy mondd meg a barátaimnak, hogyha készen vannak, akkor mehetünk
És hogy itt állok a tv mellett, sapkával a fejemen
Itt leszek
Ó, itt, ó itt
Azt kérdezem magamtól, hogy mit keresek itt
Ó itt. Ó itt
És már alig várom, hogy kiszabadulhassunk innen