Suhan az éj, elkerül az álom,
a kicsi szobámon ma ragyog a nyár.
Üzen a szél, hogy valaki sír még
hogy valaki hív még ,hogy valaki vár.
Benéz az ablakon a holdsugár szelíden
s én halkan altatom a régi dallal fájó szívem.
Ma önről álmodtam megint bocsánat asszonyom
de nincsen abban semmi bűn ha önről álmodom,
fehér selyemben jött felém a csókok éjjelén
és rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.
Nevet a fény a tavaszi réten
a maga szívében a szerelem ég.
Szeme tüzén ha nagyon imádom
ott ragyog az álom és ez nekem elég.
Reggelre elrepül de este újra vár rám
és addig itt marad a parfümje a gyűrött párnán.
Ma önről álmodtam megint bocsánat asszonyom
de nincsen abban semmi bűn hogy önről álmodom,
fehér selyemben jött felém a csókok éjjelén
és rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.
Ma önről álmodtam megint bocsánat asszonyom
de nincsen abban semmi bűn hogy önről álmodom
fehér selyemben jött felém a csókok éjjelén
és rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.