Nei giardini che nessuno sa [Hungarian translation]

Érzed ezt a durva bőrt.

A lélek belül nagyon hűvös,

Még egy könnycseppet hullajtani is megerőltető.

A sarokban túl sok a várakozás,

Örömökre amelyek nem a tieid.

Ez a kibékíthetetlen idő ellened játszik.

És lásd hogy végződik aztán,

Bezárkózunk egy ablak mögé,

A lehetetlen boldogság,

Rosszmájú nézői...

Sok utazás halasztódik már

Az örökkévalóság üres bőröndje...

Az a fájdalom, amiről nem tudod mi is az

Csak az nem fog elhagyni sosem, oh soha sem!

Ez a rossz közérzet egy menedéke,

Ami közönyössé tesz miközben felnőtté válsz.

Nincsen már több csoda,

Most már nem.

Nincs kit érdekelnének a játékbabák

Nincs ki hozzányúljon a pirulákhoz.

Annak a nővérnek olyan jó jelleme van,

Mindez az ő lelkéből jön.

Odaadnám a szemeim, hogy meglásd azt amit nem látsz.

Az energiát, boldogságot, hogy még mindig mosolyt csaljak az arcodra.

Igent mondok, mindig igen, és sikerült, hogy tudj szárnyalni,

Ahova akarsz, ahova csak tudsz anélkül, hogy a szívedet nyomnák azok a súlyok.

Rejtőzz el a felhőkbe abban a télben ami fáj neked.

Gyógyítsd a sebeket és aztán, legyen több fogad hogy egyél

És aztán nevetni látlak és aztán még látlak szaladni.

Felejtsd el, van ki elfelejti

Gondtalanul a vasárnapi virágot.

Aztán... csak a csönd.

Aztán a csend.

A kertekben amikről senki sem tudja,

Hogy a feleslegességet lélegzik be.

Olyan nagy a tisztaság,

Hogy szinte már őrület.

Nem tudod milyen jó ha magadhoz ölelsz valakit

Azért legyen ott hogy védjen téged,

Hogy öltöztessen és megfésüljön téged.

És suttogd magadban, hogy "Nem hátrálsz meg",

A kertekben amikről senki sem tudja,

Mennyi élet ment itt tönkre?

Csak egy kis betegség, kis vérszegénység.

Semmik vagyunk fantáziák nélkül.

Támogasd hát, segítsd meg , kérlek ne hagyd hogy elessen!

Számkivetettek, törékenyek, ne tagadd meg tőle a te kis szereteted.

A csillagok, melyek most nem szólnak, de adnak egy jelét annak az égnek.

Az emberek nem ragyognak , ha a csillagok nem nekik kedveznek.

A kezek melyek most remegnek, mert a szél erősebben fúj most

Ne hagy hát el, most ne! Hisz a halálon nem lepődnek meg.

Mi vagyunk számukra alkalmatlanok, hisz ezt az egyszerű élni akarást, néha nem adjuk meg.

Felejtsd el, van ki elfelejti

Gondtalanul a vasárnapi virágot.

És aztán... a csend. Aztán.... a csend.

A csend.